csöndíz

ez újfent egy aprócska darabot csent a csendből
s amaz észre sem vette ki-be
járó lélegzetének ajtócsapkodó
csámpálása közepette ahogy
ez némán rágcsálni kezdte
a csörgő mássalhangzók hiányát
a prizmacsírát rejtő pohár harsány földet érésének
tagadhatatlan repedhetetlen nemlétét
a karcos csillagok szende szűzi űrön
keresztüli örök együttzuhanását...

ez össze sem érő fogakkal rágott
meg minden hangtalant
a kis darabka csöndből
a bogarak vihar alatti hallgatását
a sírbatétel után itt maradottak
szótlanul gyökerező egyedüliségét
a teremtés előtti vagy
teremtés utáni vagy
teremtés helyetti
merengő hallgatagságát
s míg amaz immár úgy tett mintha nem figyelne
emez belefeledkezni látszott az ízekbe...

0-1 haiku

biztonságban vagy
ha bitek közé rejted
széttárt mindened?