amikor alszol
mintha csak aludnál
sima vagy és feszes
és rettentő ijesztő
hogy e feszességed
egyszer elereszt
hogy nélküle jutsz át
egy saját súlyától
gyűrődő bársony dimenzióba
és meg nem érdemelt fittyedtség
marad majd rajtad
marad csak utánad
s nem tűnhetik úgy többé
mintha csak aludnál
olyan kisimult vagy
amennyire én kisimított
se lehetnék
legfeljebb kivasalt lepréselt
mint egy könyvlapok közé
kényszerített levélgyűjtemény
míg a te puhaságod
mintha inkább
illanó mozdulatlanság lenne
a meglebbenő függöny szegésén
olyan ijesztő és hiábavaló a rend
melynek mentén nem moccan az éjszaka
amikor alszol mintha csak aludnál
olyan kisimult vagy
eszembe se kéne jutnia
annak hogy mindez lefittyedhet
mielőtt a magam sara szétszórattatik
hogy netán fel kell emelnem
e feszesség emlékét
leeresztettségben
hogy tartozunk egymásnak
te meg én
hogy miképpen tartozom feléd
azonképpen tartozol felém
s én épp vagy inkább legalább annyival
tartozom nem csupán hozzád
de neked
hogy eszembe se szabadna jutnia annak
hogy mindez egy ijesztő de nem hiábavaló rend
egy rend aminek nincsen t az elején
e rend alapján sőt jogán
vagy olyan kisimult
puhaságod régen tudja
amit én még nem tudok
a csillagok
kisimultan furcsán
tükröződnek benned
amikor elalszol mintha éppen ébrednének
s biztosan belenyugodnak
hajnali íriszed első fényébe
amikor én mintha aludnék
amikor ébren még nem vagyok
