szeptember

hullott körte cefresóhajából
nem keversz gyerekkacajt
veszni készül ki előrelátó
sápadt napfény aszalja a bajt

kalitka

egymásnak
simulunk
egymásnak
feszülünk
végéhez
közelít
az időtlen béke legősibb vértelen-vérbő harca
a kettősen egybefont együtt tekergő
jin és jang összjátékában a dráma

már majdnem mindketten győztesek vagyunk
és hirtelen megérzem
ujjbegyeimbe csíp mint emléke annak
lüke kölyökként hogyan nyúltam
egy felkapcsolt lámpa üres foglalatába
mintha homlokon csattanó heurékacsapás
tenyérnyi tompa fájdalma lenne
egy szúrósabb pontba fókuszálva

ahogy melledért nyúló jobbom alatt
bőröddel szelíden letakarva
megérzem a míves ötvösmunka bordákat
mintha kalitka lennének
s bennük mintha fogságban
tartanám
pirkadati dalát kizengeni készülő szíved

mintha egy valahol messzi tájt
befogott hobbiállat lenne
kis kedvenc amiről felelősen
eleget úgysem tudhatok
s hozzá csak a dilemma fénylő rácsa
vajon szabad-e etikus-e így tartani
nyilván itt biztosan biztosabb a sora
sehol egy vad ami tátott szájjal várja
de nem volna mégis jobb neki
amit odakinn a szabadban találna?

mi lesz ha elrontok valamit
megeheti-e ezt vagy azt vagy amazt
elég neki ennyi hely ennyi mag ennyi víz
nincs-e vitaminhiánya
mi van a fénnyel és hőmérséklettel 
nem gyötri tartási rendellenesség
nem gémberedik a szárnya?

mert lám
mind igen fontos kérdések ezek
s még szóba se került a lényeg

hogy milyen iszonyú ritka
és mennyire marha drága

fák

én te ő mi ti ők egy
máshoz érő szom
szédos ágak nem
csupán szél idej
én háncs
koptató hely
zetekben

a létezés para
doxona a vadon
ban eldu
gott gazigaz
hogy rímtelen
ül sűrű az erdő
pedig cuda
rul döntik vágják