s oly kerek vala
hogy nem babrált vele az univerzum
aztán hasadás az aurán
kirepesztés felfeslő harmónia
kirekesztés sötétet űző tökéletlen fény
kiűzettetés
záruló kapukon túli
örök otthontalanság
nem nosztalgia és nem vágy
nem ösztön vagy ha mégis az hát az ösztön ösztöne
nem anyák és nem szeretők
nem beléjük vágyni (vissza vagy sem) de rajtuk túlra
minden gyermeki ölelésbe
minden férfii öllelésbe-öklelésbe
belekódolva a kezdettől való sötétségbe menekülés
a fénytelen végtelenbe tartás
a leeresztett szemhéjak előbb fél majd teljes sikere
a kicsi halál mikor nehéz a szemetekbe nézni
s aztán a nagy mikor már-már nehézen túli
ekképp próbálunk belétek-mögétek nézni-bújni
túllátni-túljutni rajtatok
kölökléttől egészen aggkorig
mert ti vagytok az örökkévaló örökös emléke
az anyagtalan köré hurkolt anyag
a végtelent rejtő véges
s ahogy erőltetjük szemeinket
a csillagok sem játékosak immár
s nem kalandos többé a kozmosz
mert könyörtelen mérhetetlen tömegvonzása ránt
át egy fekete lyuknak egy másik egy
eredeti dimenzióba oda
ahol nyugodtan lehet nemlenni
