mérleg

növényt vivénk reá betonedénykében
sírkőnégyszög kéttenyérnyi akármi
kavicsos talajjal a drénezés miatt
porosan tapadós nehezen csúszós egyszerre

a sírhoz járulván nyomta csak nyomta tudatom
hogy milyen pokoli súlyos ez a kis
zöldellő életet
élő zöldet
rejtő fedetlen szarkofágutánzat
hogy a súlya még
a közelgő eső előtt is
többet nyom mint az ő hamvai
egykoron nyomtak
pedig se test se hamu
se az élet se a zöld
belezárva
nincsen

lám megmérettetünk és sokszor
egyszerűen csak
túl nehéznek találtatunk minderre
mert könnyű mind immáron
ki szélbe simuló árva
mert mindennek a súlyát veszi el
az isten

virradatra én voltam

én láttam álmomban hogyan kopott le 

szembogarad kitinpáncél ragyogása

bemattult múltad kézen

fogta meghazudtolt jövőmet

és sétáltak csak sétáltak csak sétáltak

okosakat mosolyogva a parkban

póráztalanul futtatva a mindenkit ugató

komolytalanul kölyök időt

nem is értem hogyan lehetett világos

a fejemben biztosan nem volt az

meleg késő tavasz volt

olyan nem a meleg a lényege 

hanem a késő

te lágyan és lengén lebbentél 

mint a függönyre hulló permet

mint szárítón hintázó kismamaruha

mint akit szél visz mint aki lerakta a terhet 

én számoltam mit és kit és mikor és mennyit veszítek

hogy mikor és mivé foszlasz e lengésben

és foszlik-e veled szintén mivé a lepényen növekvő ígéret

számoltam mocskosan mindkét mikor ügyét és kérdéses együttállását

én próbáltam kialkudni a tétet merni megtudni hogy mindent veszítek

vagy csak a minden felét 

én láttam álmomban hogyan kopott le 

szembogarad kitinpáncél ragyogása

kilúgozott tekintetem szemhéjaim 

kínnal kitojt tojása

virradatra én voltam aki kihűlt