növényt vivénk reá betonedénykében
sírkőnégyszög kéttenyérnyi akármi
kavicsos talajjal a drénezés miatt
porosan tapadós nehezen csúszós egyszerre
a sírhoz járulván nyomta csak nyomta tudatom
hogy milyen pokoli súlyos ez a kis
zöldellő életet
élő zöldet
rejtő fedetlen szarkofágutánzat
hogy a súlya még
a közelgő eső előtt is
többet nyom mint az ő hamvai
egykoron nyomtak
pedig se test se hamu
se az élet se a zöld
belezárva
nincsen
lám megmérettetünk és sokszor
egyszerűen csak
túl nehéznek találtatunk minderre
mert könnyű mind immáron
ki szélbe simuló árva
mert mindennek a súlyát veszi el
az isten
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése