aszpik

az aszpik összetart

sonkát répát uborkát

korokat lelkeket sorsot

lányod először ízlelő
mosolyát hogy ez finom

amit csak azért vél csak azért kóstolt

mert összetartja az aszpik 

a te mosolyoddal hogy ez finom

amivel 
ott vagy beleragadva kölökként

vonattal-anyáddal szlovákban vásárolva

mert 
vettük-ettük ott és akkor

talán csak azért volt finom 
mert együtt 

s 
ahogy összetapadtak az ízek

megtartották egy kicsit a gyerekkort

de 

az aszpik finoman szólva 

az élelmiszeripar csele

összetart az 

mindent nem csak 

uborka- répa- sonkafecniket

nem csak az utat az ottot

a 

szégyent
sötétet kerestem

a fülke mélyére ültem 

az ócska szabadidőruhában  

amit haza már nem hozunk 

eldobjuk ha kint 

megvettük-felvettem az újat

mert az aszpikot visszafelé

már magunkban hordozzuk

de 

minden másba a vámos még belenyúlhat

és 

az emlék is savanykásan finom 

egybeáll bár néha csak szájpadlásomon

manapság is felötlik a csemegepultnál

és aszpikost veszek ha a simát már épp unom 

és hazaviszem és megmutatom

így van egyben múlt jelen s ragad beléjük jövő

ahogy ülünk az asztalnál a lánnyal

és összetart a két étvágy

szólni kéne mondani neki

ilyet vett nagyanyád 

gyerek apádnak kassán

és 

ahogy én (fia anyjának) ott akkor

és ő (apja lánya) mindig éppen most is

úgy kell megint elmosolyodni

s 

ezt az estét amíg friss és fénylik

aszpikkal kellene bevonni