2018. június 14.

mérleg

növényt vivénk reá betonedénykében
sírkőnégyszög kéttenyérnyi akármi
kavicsos talajjal a drénezés miatt
porosan tapadós nehezen csúszós egyszerre

a sírhoz járulván nyomta csak nyomta tudatom
hogy milyen pokoli súlyos ez a kis
zöldellő életet
élő zöldet
rejtő fedetlen szarkofágutánzat
hogy a súlya még
a közelgő eső előtt is
többet nyom mint az ő hamvai
egykoron nyomtak
pedig se test se hamu
se az élet se a zöld
belezárva
nincsen

lám megmérettetünk és sokszor
egyszerűen csak
túl nehéznek találtatunk minderre
mert könnyű mind immáron
ki szélbe simuló árva
mert mindennek a súlyát veszi el
az isten

2018. június 11.

virradatra én voltam

én láttam álmomban hogyan kopott le 
szembogarad kitinpáncél ragyogása
bemattult múltad kézen
fogta meghazudtolt jövőmet
és sétáltak csak sétáltak csak sétáltak
okosakat mosolyogva a parkban
póráztalanul futtatva a mindenkit ugató
komolytalanul kölyök időt

nem is értem hogyan lehetett világos
a fejemben biztosan nem volt az
meleg késő tavasz volt
olyan nem a meleg a lényege 
hanem a késő
te lágyan és lengén lebbentél 
mint a függönyre hulló permet
mint szárítón hintázó kismamaruha
mint akit szél visz mint aki lerakta a terhet 

én számoltam mit és kit és mikor és mennyit veszítek
hogy mikor és mivé foszlasz e lengésben
és foszlik-e veled szintén mivé a lepényen növekvő ígéret
számoltam mocskosan mindkét mikor ügyét és kérdéses együttállását
én próbáltam kialkudni a tétet merni megtudni hogy mindent veszítek
vagy csak a minden felét 

én láttam álmomban hogyan kopott le 
szembogarad kitinpáncél ragyogása
kilúgozott tekintetem szemhéjaim 
kínnal kitojt tojása

virradatra én voltam aki kihűlt

2018. február 14.

ballada a harmadik kalózról

oda ben a kapitány
a hét tengerek ura
sosem járt a parton
sosem járt a parton
ahol minden ahol semmi 
mikor eljön zsákmányt szedni hajj

hét tengerek ura
első kettő árapálya
telik a vizesedő bokákba 
tehertől nyikorgós a hajófenék
mikor eljön zsákmányt szedni
marad minden marad semmi hajj

hét tengerek ura
kettő csarnokvizek fölé
gyűlik sósan pupillákba
vidám árbóc tovalátna
mikor eljön zsákmányt szedni
marad minden marad semmi hajj

hét tengerek ura
egy mint a bolygó hollandi
rettenete a hólyagnak
erózió partjaidon
felaprózza a nyugalmat
mikor eljön zsákmányt szedni
marad minden marad semmi hajj

hét tengerek ura
egy dagálya verejtéknek
a kívánós hőhullámnak
emelkedő dombjaidban
tejeskancsó minden barlang
amikből majd forrás fakad
mikor eljön zsákmányt szedni
marad minden marad semmi hajj

hét tengerek ura
egy a folyton kerekedő
parttalanul emelkedő
univerzum közepébe
parti pondró veszejtése
tágul a tér szűkül a tér
gömbtenger és világtenger
melynek ura oda ben
ma mindent ígér
de ha eljön zsákmányt szedni
marad minden hol a semmi hajj


2018. január 17.

biz mondom tinéktek


hogy bölcs az
ki figyelmét
tervezés és időzítés
elengedhetetlenül
szükséges voltának veti

ezek a rogyasztott térdekkel
terpeszállásban
új tekercsért 
nyújtózkodó szavai


2017. november 26.

fekete lyuk

kezdetben vala a sötétség
s oly kerek vala
hogy nem babrált vele az univerzum

aztán hasadás az aurán
kirepesztés felfeslő harmónia
kirekesztés sötétet űző tökéletlen fény
kiűzettetés
záruló kapukon túli
örök otthontalanság

nem nosztalgia és nem vágy
nem ösztön vagy ha mégis az hát az ösztön ösztöne
nem anyák és nem szeretők
nem beléjük vágyni (vissza vagy sem) de rajtuk túlra

minden gyermeki ölelésbe
minden férfii öllelésbe-öklelésbe
belekódolva a kezdettől való sötétségbe menekülés
a fénytelen végtelenbe tartás
a leeresztett szemhéjak előbb fél majd teljes sikere
a kicsi halál mikor nehéz a szemetekbe nézni
s aztán a nagy mikor már-már nehézen túli

ekképp próbálunk belétek-mögétek nézni-bújni
túllátni-túljutni rajtatok
kölökléttől egészen aggkorig
mert ti vagytok az örökkévaló örökös emléke
az anyagtalan köré hurkolt anyag
a végtelent rejtő véges
s ahogy erőltetjük szemeinket
a csillagok sem játékosak immár
s nem kalandos többé a kozmosz
mert könyörtelen mérhetetlen tömegvonzása ránt
át egy fekete lyuknak egy másik egy
eredeti dimenzióba oda
ahol nyugodtan lehet nemlenni

2017. október 28.

előleg (müűdal)

teljesen szokványosan
képzelem el
fák és alattuk padok

jóval azelőtt hogy
tényleg megvénülnék
én megelőlegezem
magamnak a rossz szagot

a bőröm alatt növő káposztákat
miket körmeimmel elkapálgatok
a könnytelenre koszlott opál szemeket
előre többé nem csak hátra látnék velük
ne értsék a renyhe rogyott térdízületek
se mit jelenthetne még a mindenütt

de jajj
ha kimaradt a listából a foncsor elme
ülhetek a kertben kopott lombok alatt
bármikori önnönmagamat se képviselve
gyerekkorom csorba bicskájával
nyiszálva valami zsíros rojtos madzagon
hadd induljon hasznot tenni végre
elszabadult léggömbként csak
emelkedjék vigyorogva égbe
folyton héliumot szívó őrzőangyalom

2017. szeptember 22.

szeptember

hullott körte cefresóhajából
nem keversz gyerekkacajt
veszni készül ki előrelátó
sápadt napfény aszalja a bajt


2017. szeptember 18.

kalitka

egymásnak
simulunk
egymásnak
feszülünk
végéhez
közelít
az időtlen béke legősibb vértelen-vérbő harca
a kettősen egybefont együtt tekergő
jin és jang összjátékában a dráma

már majdnem mindketten győztesek vagyunk
és hirtelen megérzem
ujjbegyeimbe csíp mint emléke annak
lüke kölyökként hogyan nyúltam
egy felkapcsolt lámpa üres foglalatába
mintha homlokon csattanó heurékacsapás
tenyérnyi tompa fájdalma lenne
egy szúrósabb pontba fókuszálva

ahogy melledért nyúló jobbom alatt
bőröddel szelíden letakarva
megérzem a míves ötvösmunka bordákat
mintha kalitka lennének
s bennük mintha fogságban
tartanám
pirkadati dalát kizengeni készülő szíved

mintha egy valahol messzi tájt
befogott hobbiállat lenne
kis kedvenc amiről felelősen
eleget úgysem tudhatok
s hozzá csak a dilemma fénylő rácsa
vajon szabad-e etikus-e így tartani
nyilván itt biztosan biztosabb a sora
sehol egy vad ami tátott szájjal várja
de nem volna mégis jobb neki
amit odakinn a szabadban találna?

mi lesz ha elrontok valamit
megeheti-e ezt vagy azt vagy amazt
elég neki ennyi hely ennyi mag ennyi víz
nincs-e vitaminhiánya
mi van a fénnyel és hőmérséklettel 
nem gyötri tartási rendellenesség
nem gémberedik a szárnya?

mert lám
mind igen fontos kérdések ezek
s még szóba se került a lényeg

hogy milyen iszonyú ritka
és mennyire marha drága

2017. szeptember 10.

fák

én te ő mi ti ők egy
máshoz érő szom
szédos ágak nem
csupán szél idej
én háncs
koptató hely
zetekben

a létezés para
doxona a vadon
ban eldu
gott gazigaz
hogy rímtelen
ül sűrű az erdő
pedig cuda
rul döntik vágják

2017. augusztus 19.

2017. augusztus 13.

vázlat vagy

I.
vázlat vagy amit az idő átrajzol
egy tenyérbe hűlő pénzérme
ott lapult első rövidgatyód
zsebében vénkorod
utolsó gyűrött fényképe

II.
süppedő sötét hártya leszel
körötted pendülő keret az ágy
múltadra feszítve dobolod majd ki
nincstelen jövőd
feltekeredett igazát

III.
félig se faragott szobor vagy
csak szúette darab idő
míg önnön magad a nagy darab fába
míg markodba véső kalapács zárva
te eltűnsz nem pedig elő


2017. augusztus 7.

tollfosztás


lassan
kopva
nem kap
kodva
megfon
tolva
csöndben
újfent
tollat
lopna
tikkel
takkal
tarka
módra
fösvény
marka
az időnek
angyalaim
suta szárnya
tövéből

kicsorbult
tegnapok
kifent
holnap
innen is
onnan is
mind előlép
mindegyik
másképp
végzi a dolgát
mindegyik
másképp
metszi
a most
bazsa bőrét

éle van
annak
ahogyan
lassan
ráébredünk
hogy
nincs saját csöndünk
mert
magunk vagyunk
a maréknyi
üvegszilánk

mind csilingel
míg gömbbé formált
kezeink
éppen mégsem épen
csak rázzák
sőt
csakrázzák őket
az elmenőket
az érkezőket
a fölsebzőket
a tolltépőket

ekképpen
üvegesedik
tenyered mögé
a te angyalaid szeme is
s
párás ökölbe szorul
minden fakadó
szelíd erdei forrás könnyük

valami gyerek
valami járdán
valami világos tollat
fölvesz
és
szivárvány homloka alól
kacsintó
tengerszemek
csillámlásában
nyújtja
egyre csak nyújtja

mi
pedig csöndben
lassan kopva
szinte lopva
nyúlunk érte
már nem is értve
de azért
megköszönjük


2017. július 27.

amikor alszol

olyan kisimult vagy
amikor alszol
mintha csak aludnál

sima vagy és feszes
és rettentő ijesztő
hogy e feszességed
egyszer elereszt
hogy nélküle jutsz át
egy saját súlyától
gyűrődő bársony dimenzióba
és meg nem érdemelt fittyedtség
marad majd rajtad
marad csak utánad
s nem tűnhetik úgy többé
mintha csak aludnál

olyan kisimult vagy
amennyire én kisimított
se lehetnék
legfeljebb kivasalt lepréselt
mint egy könyvlapok közé
kényszerített levélgyűjtemény
míg a te puhaságod
mintha inkább
illanó mozdulatlanság lenne
a meglebbenő függöny szegésén

olyan ijesztő és hiábavaló a rend
melynek mentén nem moccan az éjszaka
amikor alszol mintha csak aludnál
olyan kisimult vagy
eszembe se kéne jutnia
annak hogy mindez lefittyedhet
mielőtt a magam sara szétszórattatik
hogy netán fel kell emelnem
e feszesség emlékét
leeresztettségben
hogy tartozunk egymásnak
te meg én
hogy miképpen tartozom feléd
azonképpen tartozol felém
s én épp vagy inkább legalább annyival
tartozom nem csupán hozzád
de neked
hogy eszembe se szabadna jutnia annak
hogy mindez egy ijesztő de nem hiábavaló rend
egy rend aminek nincsen t az elején

e rend alapján sőt jogán
vagy olyan kisimult
puhaságod régen tudja
amit én még nem tudok
a csillagok
kisimultan furcsán
tükröződnek benned
amikor elalszol mintha éppen ébrednének
s biztosan belenyugodnak
hajnali íriszed első fényébe
amikor én mintha aludnék
amikor ébren még nem vagyok



2017. július 19.

bogaras

kedvesem bogaras
szembogaras

szembogarát
gyakran etetem

azzal lakatom
azzal hizlalom
hogy rajta feledem
csuda
bogaras
tekintetem

 

2017. június 17.

lépkedünk

lépkedünk
én
apám után
fiaim előtt

a megyekutánad
és gyertekutánam ikerünnepe
míg lábamon a kedveszegett fekete cipő
lakkja-cicomája
vasárnapra torlódott hétköznapokba tapos

lépkedünk 
nyomot hagyunk
többször
egymás nyomában
de nem mindig
nem ugyanolyan
a lépéshossz

lépkedünk
előttem apám
utánam fiaim
közöttük én a metszet
megkezdett mindeneknek
eleje és vége
aki ha hátat lát
igyekszik sokat forogni
belőle ne csak hátat lássanak

mi apák kik vagyunk és lépkedünk
vasár- ünnep- és hétköznapokon
miképpen gyárban úton irodában
úgy szülőin edzésen otthon is
atyai lényegünk emancipeljük
(nem) mindennapi kenyeret kellene
keresni és találni
fiúnak
utódnak
asszonynak
szentléleknek
kutyának-macskának
rokonnak-ismerősnek
(lépkedünk előttem egy hát kontúrja)
egyszer talán
egy boldog ősnek is
mindennapi kenyerét

bocsássátok meg a mi vétkeinket
ti
fiúk-lányok
asszonyok
szentlélek
kutya-macska
rokonok-ismerősök
és egyszer mosolyba
máskor csak egy hátba
foglaltatott
olykor boldog
máskor konok
ősök
mi atyáink
akik előttünk vagytok
míg lépkedünk
a megyünkutánatok
és gyertekutánunk
ikerünnepén
miképpen elöl
azonképpen hátul is

bocsássátok meg vétkeinket
mert bizony mondom tinéktek
tudjuk mi mit cselekszünk
mi atyák mi fiúk
mi lelkek köré formát teremtő por
s szabadítsatok meg a kísértéstől
hogy nem úgy csináljuk ahogyan kéne
hogy a következőket előrelépve
ne kelljen folyvást nekifeszülnünk
annak mi lészen akkor
amidőn megtorpan a sor