2017. szeptember 22.

szeptember

hullott körte cefresóhajából
nem keversz gyerekkacajt
veszni készül ki előrelátó
sápadt napfény aszalja a bajt


2017. szeptember 18.

kalitka

egymásnak
simulunk
egymásnak
feszülünk
végéhez
közelít
az időtlen béke legősibb vértelen-vérbő harca
a kettősen egybefont együtt tekergő
jin és jang összjátékában a dráma

már majdnem mindketten győztesek vagyunk
és hirtelen megérzem
ujjbegyeimbe csíp mint emléke annak
lüke kölyökként hogyan nyúltam
egy felkapcsolt lámpa üres foglalatába
mintha homlokon csattanó heurékacsapás
tenyérnyi tompa fájdalma lenne
egy szúrósabb pontba fókuszálva

ahogy melledért nyúló jobbom alatt
bőröddel szelíden letakarva
megérzem a míves ötvösmunka bordákat
mintha kalitka lennének
s bennük mintha fogságban
tartanám
pirkadati dalát kizengeni készülő szíved

mintha egy valahol messzi tájt
befogott hobbiállat lenne
kis kedvenc amiről felelősen
eleget úgysem tudhatok
s hozzá csak a dilemma fénylő rácsa
vajon szabad-e etikus-e így tartani
nyilván itt biztosan biztosabb a sora
sehol egy vad ami tátott szájjal várja
de nem volna mégis jobb neki
amit odakinn a szabadban találna?

mi lesz ha elrontok valamit
megeheti-e ezt vagy azt vagy amazt
elég neki ennyi hely ennyi mag ennyi víz
nincs-e vitaminhiánya
mi van a fénnyel és hőmérséklettel 
nem gyötri tartási rendellenesség
nem gémberedik a szárnya?

mert lám
mind igen fontos kérdések ezek
s még szóba se került a lényeg

hogy milyen iszonyú ritka
és mennyire marha drága

2017. szeptember 10.

fák

én te ő mi ti ők egy
máshoz érő szom
szédos ágak nem
csupán szél idej
én háncs
koptató hely
zetekben

a létezés para
doxona a vadon
ban eldu
gott gazigaz
hogy rímtelen
ül sűrű az erdő
pedig cuda
rul döntik vágják

2017. augusztus 19.

2017. augusztus 13.

vázlat vagy

I.
vázlat vagy amit az idő átrajzol
egy tenyérbe hűlő pénzérme
ott lapult első rövidgatyód
zsebében vénkorod
utolsó gyűrött fényképe

II.
süppedő sötét hártya leszel
körötted pendülő keret az ágy
múltadra feszítve dobolod majd ki
nincstelen jövőd
feltekeredett igazát

III.
félig se faragott szobor vagy
csak szúette darab idő
míg önnön magad a nagy darab fába
míg markodba véső kalapács zárva
te eltűnsz nem pedig elő


2017. augusztus 7.

tollfosztás


lassan
kopva
nem kap
kodva
megfon
tolva
csöndben
újfent
tollat
lopna
tikkel
takkal
tarka
módra
fösvény
marka
az időnek
angyalaim
suta szárnya
tövéből

kicsorbult
tegnapok
kifent
holnap
innen is
onnan is
mind előlép
mindegyik
másképp
végzi a dolgát
mindegyik
másképp
metszi
a most
bazsa bőrét

éle van
annak
ahogyan
lassan
ráébredünk
hogy
nincs saját csöndünk
mert
magunk vagyunk
a maréknyi
üvegszilánk

mind csilingel
míg gömbbé formált
kezeink
éppen mégsem épen
csak rázzák
sőt
csakrázzák őket
az elmenőket
az érkezőket
a fölsebzőket
a tolltépőket

ekképpen
üvegesedik
tenyered mögé
a te angyalaid szeme is
s
párás ökölbe szorul
minden fakadó
szelíd erdei forrás könnyük

valami gyerek
valami járdán
valami világos tollat
fölvesz
és
szivárvány homloka alól
kacsintó
tengerszemek
csillámlásában
nyújtja
egyre csak nyújtja

mi
pedig csöndben
lassan kopva
szinte lopva
nyúlunk érte
már nem is értve
de azért
megköszönjük


2017. július 27.

amikor alszol

olyan kisimult vagy
amikor alszol
mintha csak aludnál

sima vagy és feszes
és rettentő ijesztő
hogy e feszességed
egyszer elereszt
hogy nélküle jutsz át
egy saját súlyától
gyűrődő bársony dimenzióba
és meg nem érdemelt fittyedtség
marad majd rajtad
marad csak utánad
s nem tűnhetik úgy többé
mintha csak aludnál

olyan kisimult vagy
amennyire én kisimított
se lehetnék
legfeljebb kivasalt lepréselt
mint egy könyvlapok közé
kényszerített levélgyűjtemény
míg a te puhaságod
mintha inkább
illanó mozdulatlanság lenne
a meglebbenő függöny szegésén

olyan ijesztő és hiábavaló a rend
melynek mentén nem moccan az éjszaka
amikor alszol mintha csak aludnál
olyan kisimult vagy
eszembe se kéne jutnia
annak hogy mindez lefittyedhet
mielőtt a magam sara szétszórattatik
hogy netán fel kell emelnem
e feszesség emlékét
leeresztettségben
hogy tartozunk egymásnak
te meg én
hogy miképpen tartozom feléd
azonképpen tartozol felém
s én épp vagy inkább legalább annyival
tartozom nem csupán hozzád
de neked
hogy eszembe se szabadna jutnia annak
hogy mindez egy ijesztő de nem hiábavaló rend
egy rend aminek nincsen t az elején

e rend alapján sőt jogán
vagy olyan kisimult
puhaságod régen tudja
amit én még nem tudok
a csillagok
kisimultan furcsán
tükröződnek benned
amikor elalszol mintha éppen ébrednének
s biztosan belenyugodnak
hajnali íriszed első fényébe
amikor én mintha aludnék
amikor ébren még nem vagyok



2017. július 19.

bogaras

kedvesem bogaras
szembogaras

szembogarát
gyakran etetem

azzal lakatom
azzal hizlalom
hogy rajta feledem
csuda
bogaras
tekintetem

 

2017. június 17.

lépkedünk

lépkedünk
én
apám után
fiaim előtt

a megyekutánad
és gyertekutánam ikerünnepe
míg lábamon a kedveszegett fekete cipő
lakkja-cicomája
vasárnapra torlódott hétköznapokba tapos

lépkedünk 
nyomot hagyunk
többször
egymás nyomában
de nem mindig
nem ugyanolyan
a lépéshossz

lépkedünk
előttem apám
utánam fiaim
közöttük én a metszet
megkezdett mindeneknek
eleje és vége
aki ha hátat lát
igyekszik sokat forogni
belőle ne csak hátat lássanak

mi apák kik vagyunk és lépkedünk
vasár- ünnep- és hétköznapokon
miképpen gyárban úton irodában
úgy szülőin edzésen otthon is
atyai lényegünk emancipeljük
(nem) mindennapi kenyeret kellene
keresni és találni
fiúnak
utódnak
asszonynak
szentléleknek
kutyának-macskának
rokonnak-ismerősnek
(lépkedünk előttem egy hát kontúrja)
egyszer talán
egy boldog ősnek is
mindennapi kenyerét

bocsássátok meg a mi vétkeinket
ti
fiúk-lányok
asszonyok
szentlélek
kutya-macska
rokonok-ismerősök
és egyszer mosolyba
máskor csak egy hátba
foglaltatott
olykor boldog
máskor konok
ősök
mi atyáink
akik előttünk vagytok
míg lépkedünk
a megyünkutánatok
és gyertekutánunk
ikerünnepén
miképpen elöl
azonképpen hátul is

bocsássátok meg vétkeinket
mert bizony mondom tinéktek
tudjuk mi mit cselekszünk
mi atyák mi fiúk
mi lelkek köré formát teremtő por
s szabadítsatok meg a kísértéstől
hogy nem úgy csináljuk ahogyan kéne
hogy a következőket előrelépve
ne kelljen folyvást nekifeszülnünk
annak mi lészen akkor
amidőn megtorpan a sor


2017. május 24.

tojás

kakukkfészekben
költött létemet
saját héja
karcolja össze

térít vágyott vélt
gömbölyűségem
ovoid volta ha
valami a fészek
szélére lökne

2017. április 5.

április

a gyümölcsfák belefészkelnek az éjszakába
nehéz illatok nyomják válladat
ha tetszik ha nem újra nekizöldülsz
karjaid ujjaid emelve széttárva
most minden izmod inad
feszül és feszül és feszül
rögvest verejtékrügyek pattannak

földszagú nedves tudatod még kába
 

2017. február 21.

2017. február 10.

menetrend

előttünk a ködben
indulásra kész busz

mind sietünk

akik futni bírnak ülni fognak

s a többi
jaj a többi
 









2016. december 16.

=

talán nem is metszet
s ha tágabb az uniónál is?
telibe a részhalmaz sem stimmel

talán tipikus halmazelméleti
axióma volnánk?
ha az x és y halmaznak
– nyilván pontosan –
ugyanazok az elemei, akkor...
vagy inkább
x és y halmaznak
– nyilván akkor és csak akkor
és nyilván pontosan –
ugyanazok az elemei, ha...

(zárójelben bő másodpercnyi merengő pauza, majd tovább)

te
engem
magadnak érzel,
nem magadénak –

az időtlen extenzionalitás
lehet válasz?
vagy
lehet
határsértő
a szerelem?

2016. december 10.

hagyaték

ne mondd hogy nem hagyunk nyomot a világban
ahol elkaparnak szétszórnak
ott vastagabb és sűrűbb lesz a fű
de
ne légy barom ha nem akarsz legelni
abból ami tavaszra hajt
s azt hiszed üde a színe az íze pedig keserű

ne mondd hogy nem hagyunk nyomot a világban
ahová hámló korpa hullik
ott vastagabb és sűrűbb lesz a por
de
ne véld hogy a belégző gége a porszívó
vége lenne figyelj és halld hogy
nem dúr hangzik inkább egy reszkető moll

ne mondd hogy nem hagyunk nyomot a világban
ahová nem jutott elég szín
ott vastagabb és sűrűbb lesz a vér
de
az utolsó sóhajt a mérlegre csapva
a boltos aki majd beáraz bennünket
néhány grammal talán mégis többet mér

2016. november 3.

metszet (apokrif)

mert lám reggelente midőn kilép az ajtón
újra és újra elveszíted szeme ős ragyogását
míg hozzád vissza őt nem vezetem
szomszéd utca szomszéd város és szomszéd ország
egyaránt a világ távoli sarka
isa kibillenthető rajta a mindennapi kegyelem

ezért hát nagy hited és bizodalmad meglegyen abban
hogy visszakapod őt tőlem az este
mert bizony mondom szívemnek eskütök kedves
hogy miként reggel bentről úgy este kintről is babrál a zárral
hogy napnyugodáskor hazatér miképpen
verebek ülnek a verebekhez

ezért hát örvendjetek egymásnak
és hirdessétek is egymást nem csak igével
nem csupán közös időtök feszülő metszetében
s bizony mondom szerelmes brátim ha emígyen cselekedtek
élhető álmot aludván nem csak e metszet puha fényében
vár titeket közös éden


2016. november 1.

november

nem azért kel a nap később
hogy
sötét legyen a reggel

nem azért csillog a háló
mert
a pók gyöngyökből fűzte

nem azért vérzik az erdő
mert
elmarja a november

nem azért van hideg este
mert
keveset dobsz a tűzre

nem azért édes a sült tök
hogy
megehesd a gyerekkel –

vagy

csak azért kel a nap később
hogy
sötét legyen a reggel

s csak azért csillog a háló
mert
a pók gyöngyökből fűzte

s csak azért vérzik az erdő
mert
elmarta a november

s csak azért nincs hideg este
mert
eleget dobsz a tűzre

s csak azért édes a sült tök
hogy
megetesd a gyerekkel?

2016. október 9.

hold mind a két szemed

hold mind a két szemed
mely valami tőlünk nagyobb fényét veri vissza
vonító éjszakán szomjasan mered
fel tudatom és a látványt magába issza

hold mind a két szemed
köti a forgás a tánc a pálya
követi mozgását állandó partnere
a szívemben keringő vér árapálya

hold mind a két szemed
mosolygós szarkalábak szele és időnként feltörő víz formálja
pörgő pólusai kicsinykét belelapultak már
böszme létem hitvány gravitációjába

hold mind a két szemed
cicázó lezárhatatlanság
nemtelés-nemfogyás
nappalt idéző időtlenül égő
macskapupillák
fekete nehezteléskabát
közepén egy pár véglegesre szegett
lyukba simuló csontfehér gomb
táguló-szűkülő világegyetememben
állandó fényű ragyogás
háromszögelésemhez nélkülözhetetlen
örök teljében lévő két konstans pont

hold mind a két szemed
ám hátul gondolataid koponyaűr mélyén
mindkettőnek azon féltekéje van mely e
nagy tömegvonzásban forgásban táncban
bárhogy fordulva sehogy se látszik
mert
szondákat elnyelő jóindulatod rejti
a mostnemtelikrá-krátereket
a tarthatnánkelőrébb-tengerek
ősidők óta száraz sós medrét
csak egy-két légköri zavaros pillarebbenés játszik
csillagos-csillogós éjszakát
hogy elfedje a sejtő távcsövek elől
tekinteted olykor opálos kedvét
s én
hiába hunyorítok
mert
hold mind a két szemed
mely valami tőlünk nagyobb fényét veri vissza
s ha föligazítom látószögemet
fölöttem
a csillagos-csillogós ég hunyorogva is tiszta

2016. október 5.

közös

lepedékes metsző mögött az őrlő is lepedékes
esedékes víz mellett a gáz is esedékes
vétkesek közt vétkes aki vétkes

a falkába tartozik állati erényes
foltos vagy kacagó soha nem sörényes
vétkesek közt vétkes aki vétkes

gyűlöletet megérez? félelmet is megérez
bőrszín feszélyez? pedigré is feszélyez
vétkesek közt vétkes aki vétkes

ha a nap veszélyes a szél is veszélyes
ő atom biztos a többi csak esélyes
vétkesek közt vétkes aki vétkes

lyukas jövőd előtt jelened fekélyes
kiszámít elkábít irányít megmérgez
megértés hallgatag uszítás beszédes –
vétkesek közt…

2016. szeptember 22.

ott ahol

a visszakarmolás közben hátratörő körmök csalódottsága mögött
a tisztán maradás zsigeri vágyának iszapos glóriája alatt
a semmibe kirúgott talpak kapaszkodni áhító inai fölött
de mindenekelőtt a körmein maradt
idegen szövetet piszkáló csipás szike szemű lazsnya közöny előtt

2016. június 29.

monokróm


végül
mind
itt maradunk árván:

egyszínű szivárvány
egyszínű ég alatt

felhőkbe vert szögre
akasztott kép:
torzított lebegés
zéróéternitász

feloldódás
előtt
kitömött pillanat





2016. május 12.

2016. április 6.

csöndíz

ez újfent egy aprócska darabot csent a csendből
s amaz észre sem vette ki-be
járó lélegzetének ajtócsapkodó
csámpálása közepette ahogy
ez némán rágcsálni kezdte
a csörgő mássalhangzók hiányát
a prizmacsírát rejtő pohár harsány földet érésének
tagadhatatlan repedhetetlen nemlétét
a karcos csillagok szende szűzi űrön
keresztüli örök együttzuhanását...

ez össze sem érő fogakkal rágott
meg minden hangtalant
a kis darabka csöndből
a bogarak vihar alatti hallgatását
a sírbatétel után itt maradottak
szótlanul gyökerező egyedüliségét
a teremtés előtti vagy
teremtés utáni vagy
teremtés helyetti
merengő hallgatagságát
s míg amaz immár úgy tett mintha nem figyelne
emez belefeledkezni látszott az ízekbe...

2016. április 1.

2016. március 10.

rutin

az egymássalt
egymás melletté
koptató
hétköznapok
eróziója

szemben 

a vágyó tapasztalat
és tapasztaló vágy
gyűrődő
lemezeinek
tektonikájával

2016. január 4.

jóslat

lehulló tollak 
hulló levelek
beomló
hullámain csillámlik
a végtelen mögötti

csukott szárnyakkal 
gubbasztó angyalok
a végtelen mögött
fára madzagolják 
a kiszárított napot

a végtelen mögötti 
előtti ajtó
kilincsén kivirágzik 
a rozsda

végtelen mögötti 
sivatagokat 
egyetlen 
könnycsepp is
összesározna

az utolsó előtti
ember utáni ember
a végtelen mögötti
előtti ajtó
előtt térdel

és
nyakában kacska
kulcs lóg láncon

és
lábánál fekve lassan
jóllakott ponttá
zsugorodnak a sok
doromboló puha talpú
csillagnyolcasok

2015. szeptember 17.

vörös

mindig ősz van és mindig tavasz
a gólyák folyton hazatérnek

emitt akkor
amott ekkor
mindenki a magáénak
tudja őket
vallja őket
emitt-amott

a gólyák sosem haza érnek

a gólyák fehér gólyák
a gólyák fekete gólyák
kinek melyik tetszik

pedig a gólyák
fekete-fehérek
sőt
vörös a lábuk
és vörös a csőrük
és vörös
a meggyújtott
gyertyaszál torkukban
kelepelő vér is
mert
nincsen
nincsen gólyaének

a gólyák folyton úton vannak
a gólyák mindig hiányoznak
innen-onnan
és emiatt
emitt-amott
folyton-folyvást várják őket
mert
a gólyák folyton-folyvást csak repülnek

a gólyák sosem repülnének




2015. augusztus 17.

lepkekoreográfia hőségriadóra

fél szárnyra
redukált
kivérző
lendület

olvadó
aszfalton
sápadtan
örvénylik
pár törött
pillangó

mi lett a
felhőszél
cikkcakkra
kiszabott
verdeső
álmokkal

mi lett a
rapszódi
átokban
feloldott
kényszerű
könnyedség
árából

mi lett az
egyszerre
mozduló
krémpuha
szárnyakban
elrontva

miért épp
augusztus
végére
lesz a nap
és a szél
túl elszánt

miért épp
augusztus
végére
lesz a sok
pillangó
tétova


2015. április 11.

bajszikekő

bajszikekő bajszikekő
tenyeremből bújik elő
tenyerembe te rejtetted
visszaüt rád most e tetted

bajszikekő bajszikekő
kis kezekkel kereshető
tenyeremben ujjakon át
hajtogatod ki a nyomát

bajszikekő bajszikekő
tenyeremből ugrik elő
te sarad hogy előcsaltad
bordát csikiz néha talpat

bajszikekő bajszikekő
gyerekkacaj csivitelő
madár módra huss a vége
nézhetsz apa tenyerébe

bajszikekő bajszikekő
többször túrod úgyis elő
ötödször játszottuk el és
kiáltasz hogy még egyszer is


2015. március 7.

orgia

nem nyúlsz érte ott hagyod a polcon
hó vége van most inkább nem kell

játékos dobogás tol kocsit sorok közt
tombolázol a tej nyer
félreüt a szív
a tonhalkonzerv nem nyer

kasszák mögötti égi pirkadatra készülsz
még néhány nap és visszatáncolsz
ide mert hűtlenül mentél el bűnbánón jössz 
és
szorítod ha füstölt szorítod ha lángolt
emeled kebledre mert akciós a tízes
mert háromhúsz darabja, kilója kétszáz
mínusz a héja a komposztra persze
most nem leértékelten magasztos
harapni most olcsón rág az étvágy
meg mosni is kéne már hol az öblítő
kinek volt néhány napja kába mersze
ily makulátlan vágyat lesni le a polcról
néhány nap még hátra s e mosógéltől
alél nemes bacchusunk is mert
elválasztják az istenek a bortól
a tisztát az üdét a frisset illatosat de

nem nyúlsz érte ott hagyod a polcon
egyötöde ingyen ám most inkább nem kell

nem dobogás ez csak dobbanások sora
míg félreüt a szív
a kenyér bátor az nyer
a többi ma még nem mer

2015. január 21.

takargatnivalók

ilyenkor
olyan gömbölyű a szuszogásuk
hogy én is kerekebben
ülök egy kicsit a földön
a szőnyegsarki sötétben 
ilyenkor
a legjobb benyitni hozzájuk
épp most számfejtik a napi apubérem
s én e két kis takargatnivaló kettős
könyvelése közben

számolgatok

enyém a paplant igazító nettó valóság
s a bruttó illúzió hogy álmukat őrzöm

2014. december 14.

váltó

az a sok kis élet aminek tenyerembe
alvad a vére
vagy mije
ami megváltásomnak árthat
a teokra... – öö... -kritikus
monumentattitűd kényelme

ahogy

csaliborba gyűjtöm a muslincákat
ahol temérdek apró lesz belőlük
amire
felváltva létem szuperbruttó bére

nyúlj bele emelj két érmét szememre

2014. november 7.

kopogtatás nélkül

már a lepedődnél tartanak
és kennék reá a sarat
és szórnák a hamut
s fáradt olajat öntenének
s azért jöttek
hogy dögszagot ontsanak
s hámlott bőrt
meg száradó gennyet
pöccintsenek

mert nem az számít
hogy gyűrött és foglalt
csak azt nézik

tiszta

hát köpjél
vérezz
okádj
élvezz


vagy hagyd
hogy ott
maradjanak

2014. szeptember 29.

Sugár

Nem árnyékod vagy, de fényed!
Nem elrejted, épp megmutatod magad!
Úgy kell r-en át középre lépned,
hogy tudd, hol van a jin, hol a jang!


2014. szeptember 15.

annales

e kettőnk konstellációja köré
teremtett csillagrendszeren
most csak elölfelejtett
tekintetem szertelen
mellyel karjaim
tömegvonzásába
került szenderálmod
lassuló röptét lesem

éjszaka van mert rejtve
tyúktollal bélelt angyalságom
fölé pupillaglóriát vonó pillantásod

az álom hiánya bátran csikarja
homlokom ritka légkörét
sejtem a falon a sok kacsintó képet
lesem a keretekből szivárgó évek
sötétet sajdító titokragyogását
homályban is izzó papírmását
kettősünk egymásba hurkolt életének
a madzagon gyűlő számos csomót
a reám masnizott így-úgy tucat évet

*

nekünk nem úgy volt nem úgy lett
ősrobbanásunk
talán csöndesen gyúltunk
északi harmatban gyúlhat
így gyantás fenyőág
melynek suta fényénél
hamar elestem
a kibomló sarki fényt
csak képzelve nem látva
hunyorogva lestem
ahogy maradtál egység
s lettem én
kettőnk közötti
különbség

*

belestünk más
sötétebb éjszakába:
mágneses elhajlás
kába pólusok málé irányába
precíz csillagok rajzolta
helyes irány helyett

*

aztán egy éjnyi kocsmafüstben
egymásnak feszülő
szivárványhártyákkal
ikersorsunk
derengő fényénél
egymásra hajnalodtunk:
örökké sötét nem lehet

*

egy spirál két szélén
ugyanazon íven
egymást lesve
egymással szemközt:
olyan tánc hogy szédülnek a nimfák
kapaszkodót keresve
haladni tovább e víztelen
örvényt követve
középre középre
mert középen ott van az ív végén a szívem

szétnyíló kagyló volt kérdésem
s magába tekeredő
tengermorajt rejtő
opálos csigaházba suttogás az igen

*

napfénnyel szegett ruhában
léptél mellettem:
násztáncot járó koronás darvak
a szeretet királya és királynéja
annyira boldog hogy megretten
és elfelejt inteni az udvarnak

él az új pár hosszú méla lesben

*

a meghívókból maradt szalag
jó a karácsonyfára
színek játékát lessük
a hétfő drapp a szerda sárga
sárga a konyhaszekrény is
a fal az inkább drapp marad
vörös és zöld játéka
a sarjadó fű a tégla mellett
a tekintetek üdezöldek:
mindennapi szentjánosbogarak

*

folyton a textilre ejtett testet lesve
a gerinc íjának alfáján-omegáján
fölsejlő szétnyíló ajkakat keresve
a szivárvány tövétől elcsent kincsek
tétova elrejtése kellett
hogy buzgó korai húsokat
figyelve a párnák
széléről láblóbászva
kacaghassanak a lelkek

*

kilestem hogy a nő nem cipeli a terhet
nem csak a magzatvízben
lebeg a gyermek
hisz az anyák cicáznak a fizikával
s hogy külön gravitációjuk egyenlítsen
burokrepesztő relativitással
telnek a szülőszobák és kórtermek

*

ma már csak lesem kettőnk
kétszeres bizonyítékát
szájamat maflán nyitva feledve
olyan ígéretes a sok tébláb
apró lépés és szólás és kezdet
varázsa van a telerajzolt lapnak
az ablak mögöttinek amire
most nyílik az ablak
s a mászókát markoló múló melegség
után vicces egy kisszéken
a szülői értekezlet

*

s itt vagyok ismét

ez most a most
csak idáig látok

alattam lepedő
fölöttem paplan
mellettem álmod

a homályt dörgöli
szemöldököm
míg a falra egy üres keretet lesek
s belekívánom
hogy mellettem álmodd
összes eddig elalvatlan álmod
míg vékony kéreg nem leszek
s a szív megáll eltelve a nyírfacukor vérrel
s összegyűlnek majd a perctermeszek

*

e kettőnk konstellációja köré
teremtett csillagrendszeren
most csak mélán keringőző
tekintetem szertelen
mellyel karjaid
tömegvonzásába
került hideg hold
létemet lesem

éjszaka van mert sejtve
tyúktollal bélelt angyalságom
fölé pupillaglóriát vonó pillantásod
az álom hiánya sem mer már
újabbat csikarni rajtam
azt álmodom hogy kicsit
a karodba haltam
vagyunk mint két törött bogár
közös borostyánban
melyben csillagragyogásból
hideg már sugárnyi sincsen
leskelő tünde fények körében
meleg erdei ékkő a sorsunk
amit merengő mosollyal
dörzsölget az isten



2014. július 21.

Szigetköz

A szúnyogok már vérét vették a holdnak,
ágak közt lóg, nem látod, hogy élne.
A nyárfák féltőn köréd hajolnak,
te meg közéjük ülsz hódot mesélve,
de nem vetemedhetsz bűnre sem:
a víz kort morzsol hínárba,
nyirkos ágakból teret izzaszt a parázs...
Gém lassan mozdulj szüntelen:
meg ne billentsd a tájat,
mert egy evezővel hátba vág a varázs!

2014. július 12.

krónika

voltunk voltunk
összekaptunk
voltunk voltunk
összekaptunk
voltunk voltunk
voltunk voltunk
összekoptunk


2014. július 7.

reggeli

jobban már nem ismerhetlek téged
miközben ölelem combodat
hozzám tartozó meztelenséged
izomlazító gondolat

sorstól összefont kalács vagyunk
ilyen-olyan ízű falat
összegyűrt szalvétát hagyunk
míg nyögünk a közös vaj alatt

kaland a kiömlő tejeskávé
után föltakarítani
bárgyúvá torzult arcommal
könnyebb szerelmet vallani

2014. június 22.

diagnózis

s végül a szar is elfogy
nem marad csak
üres
budin görnyedés
hass
marad a hasmenésből
a jövés-menésből csak
menés
levonul a sírás
nem könnyeznek többé
a kiürült megszidott
belek
zsibbadt térdekkel
fel kell állni
továbbélni az életet


2014. június 19.

katt (hitvesi líra)

számí

hím
ne

udvari
asságom
enged
előre

úgyis
te
nyitsz
nekem
kapu
katt
ajtó
katt
zára
katt

slisszan
nék
mögöt
te
d
benn
fenn
te
s
üdvöz
ülés
be
csa
tolni
sosem
volt
sosem
van
sosem
lesz
szárnya
katt

hipertónia

a szív
nyuszív
nem egy
anyuszív
odalenn
mintha
remegve
tapadna
rácsra
mi ez az
ütemes
rázkódás
mintha
kotorékeb
ásna
odafenn
mintha
ereket
éveket
keresne
szagolna
mögötte
biztatón
hajolna
előre sok
kotorékeb
mögötti
kezeket
dörgölő
zöldbe öltözött
ember
margarint
izzadó
várakozással
a mangalica
röhögés
sem mer szájuk
szélére kiállni
lenézni onnan
mélybe
inkább csak
előre les
a kicsúszó
nyelv hegyéről
megy-e a
kutya még
le vagy már
lenn van
odalenn
ahol remegve
tapad a rácsra
a szív
a nyuszív
a puszitól
is ijedő
bordák közti
árva
az
ereket
éveket
szerető
markoló
hiszen talán
hiba lenne
nem lenni
másnak
hiba a nyomásnak
engedni
valami szisz
valami diasz
tolja a rácsnak
talán nem is egy
kutya van talán
kotorékebek
ásnak