Ugrás a fő tartalomra

megbokrosodott csönd

tajtékzó függöny, cicázó lezárhatatlanság, puha talpú csillagnyolcasok. líraforgácsok.

Keresés ebben a blogban

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2016

Az összes megtekintése

Bejegyzések

csöndíz

április 06, 2016

Link lekérése
Facebook
X
Pinterest
E-mail
Más alkalmazások

0-1 haiku

április 01, 2016

Link lekérése
Facebook
X
Pinterest
E-mail
Más alkalmazások

További bejegyzések

Időrendben

2024 6

2023 1
- június 1
2022 3
- december 2
- április 1
2021 3
2020 8
2019 13
- december 2
- november 1
- október 1
- szeptember 1
- augusztus 1
- július 1
- június 1
- április 1
- március 1
- január 3
2018 6
2017 16
- november 2
- október 1
- szeptember 3
- augusztus 3
- július 2
- június 1
- május 1
- április 1
- február 2
2016 13
- december 2
- november 2
- október 2
- szeptember 1
- június 1
- május 1
- április 2
  - csöndíz
  - 0-1 haiku
- március 1
- január 1
2015 5
2014 54

További lehetőségek Kevesebb megjelenítése

Népszerű bejegyzések

hold mind a két szemed

hold mind a két szemed mely valami tőlünk nagyobb fényét veri vissza vonító éjszakán szomjasan mered fel tudatom és a látványt magába issza hold mind a két szemed köti a forgás a tánc a pálya követi mozgását állandó partnere a szívemben keringő vér árapálya hold mind a két szemed mosolygós szarkalábak szele és időnként feltörő víz formálja pörgő pólusai kicsinykét belelapultak már böszme létem hitvány gravitációjába hold mind a két szemed cicázó lezárhatatlanság nemtelés-nemfogyás nappalt idéző időtlenül égő macskapupillák fekete nehezteléskabát közepén egy pár véglegesre szegett lyukba simuló csontfehér gomb táguló-szűkülő világegyetememben állandó fényű ragyogás háromszögelésemhez nélkülözhetetlen örök teljében lévő két konstans pont hold mind a két szemed ám hátul gondolataid koponyaűr mélyén mindkettőnek azon féltekéje van mely e nagy tömegvonzásban forgásban táncban bárhogy fordulva sehogy se látszik mert szondákat elnyelő jóindulatod rejti ...

amikor alszol

olyan kisimult vagy amikor alszol mintha csak aludnál sima vagy és feszes és rettentő ijesztő hogy e feszességed egyszer elereszt hogy nélküle jutsz át egy saját súlyától gyűrődő bársony dimenzióba és meg nem érdemelt fittyedtség marad majd rajtad marad csak utánad s nem tűnhetik úgy többé mintha csak aludnál olyan kisimult vagy amennyire én kisimított se lehetnék legfeljebb kivasalt lepréselt mint egy könyvlapok közé kényszerített levélgyűjtemény míg a te puhaságod mintha inkább illanó mozdulatlanság lenne a meglebbenő függöny szegésén olyan ijesztő és hiábavaló a rend melynek mentén nem moccan az éjszaka amikor alszol mintha csak aludnál olyan kisimult vagy eszembe se kéne jutnia annak hogy mindez lefittyedhet mielőtt a magam sara szétszórattatik hogy netán fel kell emelnem e feszesség emlékét leeresztettségben hogy tartozunk egymásnak te meg én hogy miképpen tartozom feléd azonképpen tartozol felém s én épp vagy inkább legalább annyiva...

hagyaték

ne mondd hogy nem hagyunk nyomot a világban ahol elkaparnak szétszórnak ott vastagabb és sűrűbb lesz a fű de ne légy barom ha nem akarsz legelni abból ami tavaszra hajt s azt hiszed üde a színe az íze pedig keserű ne mondd hogy nem hagyunk nyomot a világban ahová hámló korpa hullik ott vastagabb és sűrűbb lesz a por de ne véld hogy a belégző gége a porszívó vége lenne figyelj és halld hogy nem dúr hangzik inkább egy reszkető moll ne mondd hogy nem hagyunk nyomot a világban ahová nem jutott elég szín ott vastagabb és sűrűbb lesz a vér de az utolsó sóhajt a mérlegre csapva a boltos aki majd beáraz bennünket néhány grammal talán mégis többet mér

ballada a harmadik kalózról

oda ben a kapitány a hét tengerek ura sosem járt a parton sosem járt a parton ahol minden ahol semmi mikor eljön zsákmányt szedni hajj hét tengerek ura első kettő árapálya telik a vizesedő bokákba tehertől nyikorgós a hajófenék mikor eljön zsákmányt szedni marad minden marad semmi hajj hét tengerek ura kettő csarnokvizek fölé gyűlik sósan pupillákba vidám árbóc tovalátna mikor eljön zsákmányt szedni marad minden marad semmi hajj hét tengerek ura egy mint a bolygó hollandi rettenete a hólyagnak erózió partjaidon felaprózza a nyugalmat mikor eljön zsákmányt szedni marad minden marad semmi hajj hét tengerek ura egy dagálya verejtéknek a kívánós hőhullámnak emelkedő dombjaidban tejeskancsó minden barlang amikből majd forrás fakad mikor eljön zsákmányt szedni marad minden marad semmi hajj hét tengerek ura egy a folyton kerekedő parttalanul emelkedő univerzum közepébe parti pondró veszejt...

orgia

nem nyúlsz érte ott hagyod a polcon hó vége van most inkább nem kell játékos dobogás tol kocsit sorok közt tombolázol a tej nyer félreüt a szív a tonhalkonzerv nem nyer kasszák mögötti égi pirkadatra készülsz még néhány nap és visszatáncolsz ide mert hűtlenül mentél el bűnbánón jössz és szorítod ha füstölt szorítod ha lángolt emeled kebledre mert akciós a tízes mert háromhúsz darabja, kilója kétszáz mínusz a héja a komposztra persze most nem leértékelten magasztos harapni most olcsón rág az étvágy meg mosni is kéne már hol az öblítő kinek volt néhány napja kába mersze ily makulátlan vágyat lesni le a polcról néhány nap még hátra s e mosógéltől alél nemes bacchusunk is mert elválasztják az istenek a bortól a tisztát az üdét a frisset illatosat de nem nyúlsz érte ott hagyod a polcon egyötöde ingyen ám most inkább nem kell nem dobogás ez csak dobbanások sora míg félreüt a szív a kenyér bátor az nyer a többi ma még nem me...

annales

e kettőnk konstellációja köré teremtett csillagrendszeren most csak elölfelejtett tekintetem szertelen mellyel karjaim tömegvonzásába került szenderálmod lassuló röptét lesem éjszaka van mert rejtve tyúktollal bélelt angyalságom fölé pupillaglóriát vonó pillantásod az álom hiánya bátran csikarja homlokom ritka légkörét sejtem a falon a sok kacsintó képet lesem a keretekből szivárgó évek sötétet sajdító titokragyogását homályban is izzó papírmását kettősünk egymásba hurkolt életének a madzagon gyűlő számos csomót a reám masnizott így-úgy tucat évet * nekünk nem úgy volt nem úgy lett ősrobbanásunk talán csöndesen gyúltunk északi harmatban gyúlhat így gyantás fenyőág melynek suta fényénél hamar elestem a kibomló sarki fényt csak képzelve nem látva hunyorogva lestem ahogy maradtál egység s lettem én kettőnk közötti különbség * belestünk más sötétebb éjszakába: mágneses elhajlás kába pólusok málé irányába precíz csillagok rajzolta helyes ...

Animal Planet +

Akármerre is tekintsünk, egyre kevésbé kerülheti el figyelmünket, hogy megváltozott világunk bizony minden élőlényre hatással van. Nincs ez másképp filmünk szereplőivel, a városban élő oroszlánokkal sem. Ugyan a faj hímjei is vadásznak olykor, mégse meglepő, hogy most is egy nőstényt láthatunk, ahogyan botjával beletúr a fasor alatt sorakozó kukák egyikébe. Jelenlegi élettere már régen felülírta az ősi ösztönöket és a régi módszereket, már nem csapatosan indulnak zsákmányért e korábban nagyszerű ragadozók, hanem árnyékba húzódva, lopakodva igyekeznek szerezni maguknak. A város szélén a családi házak övezete emlékeztet leginkább a faj eredeti élőhelyére. Bár nincs korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló táplálék, errefelé némileg könnyebb az élelemszerzés: hetente egyszer, a kukanapon a szemetesek nincsenek elzárva, mint a panelépületek lerácsozott, megközelíthetetlen tárolói. Ez azonban azt is jelenti, hogy ennek az egykoron pompás ragadozónak vajmi kevés ideje van, mielőtt...

Visszaélés jelentése

Üzemeltető: Blogger