málta

 

valahogy otthagyjuk magunkat

pedig felszálltunk a gépre

valami halvány lenyomatunk

mégse tart velünk

beleszokik a máltai létbe

korán kel kinti ki sem hűlt nyomunk
(itt is ott is lehet buszra várni)

akárcsak itthon mi magunk

miközben munkanapokra fordulunk

az a kettő vízfodrokat számol
hintázó luzzukkal kacsint össze
párát szippant a parton

délben az öbölnél a menü ötfogásos

s bár mi két kartonból kivágott cégnél

két mikróból külön ebédelünk

ez hétfőtől péntekig szintén öt fogás

de az az íz meg közben a messzeség
köztem s közted
míg az ételest tartom

csak félig melegedő sótlan megszokás

mi itthon gondolunk reájuk

a két ottmaradottra

nekik jut elég idejük egymásra

miközben nem köznapokat

élnek helyettünk

ujjaik folyton összefonva

tekintetük a tájban is

egymást nézi s látja

sosem hűlő mediterrán pillantásuk

lehetne mifelénk

a felcsukló december télikabátja

de vajon odakinn

kihagyott látnivalóinkhoz tartva

ők gondolnak-e ránk

vajon megállunk-e mi is farkincányit

amikor esti sétájukon előttük kel át

egy becses kacér máltai macska

leszünk-e vizesek kádba se lépve

míg lábujjuk hullámban homokot markol

emelnek-e híres gozói sót a polcról

mikor itthon a húslevesbe még kéne

– s ha örök szabadságukból

erre hozna a sirokkó

maradna-e belőle
rajtunk hétköznapokra
kitartás meg béke?